Hugo Boss Női Órák
18 db
Vajon hogyan kell létrehozni egy világhírű, piacvezető divatmárkát?
Erre ma talán nincs is recept, de 1923-ban még tartós munkaruhák tervezésével és gyártásával el lehetett indulni ezen az úton. Persze a németországi Metzingenben élő Hugo Bossnak valószínűleg eszébe sem jutottak Párizs kifutói, a csillogás világa, amikor kitalálta első ruháit, de azok minőségük miatt széles körben közkedveltek lettek.
1948-ban meghalt a cégalapító, a márka arculata változni kezdett - épp időben. Az irányítást és az ötletgazda szerepet Boss unokái vették át. Működésüknek köszönhetően a hatvanas évek elejére a Boss márkának Németországban szinte egyedülálló módon divatos, sőt, merész ruhakollekciói lettek. Ezt az előnyt kihasználva a Boss pár év alatt világhírű, nemzetközi márka lett, termékeivel nem követte, hanem meghatározta a divat irányát.
Már a kilencvenes éveke elejétől került órakollekció is a kínálatba és bár sikerült bevezetni a Boss-t, mint óramárkát, de az eladások megrekedtek évi százezer darabanál. 2004-ben kapóra jött, hogy a világszerte ismert, minőségi Movado órákat gyártó MGI Luxury Group átvette a Boss karóragyártási licencet a Tempustól. Az új know-how a Boss a karórák tiszta, átlátható pozicionálása, az időmérők kivételes minősége nem kis részben köszönhető a tapasztalt, régi szereplő belépésének.
Az új trend első jeleként megjelent a Boss Black-széria, klasszikus, tiszta megjelenéssel. Rá egy évre érkezett a Boss Orange-sorozat, erős márkajegyekkel. A soron következő Boss Green a sportos kollekció, ajánlott például golfozáshoz. A 2009 óta létező negyedik széria, amit egyszerűen Hugo-nak neveznek, a legdivatosabb valamennyi közül. Legfrissebb újdonságként a márka bevezette a Boss Selection High-End karórákat. Ezek a kínálat csúcsmodelljei, korlátozott példányszámban készülnek, fekete számlappal, négy óránál kialakított dátummal, minőségi mechanikus szerkezettel, zafírüveges hátlappal, hogy látható legyen mindaz az igényesség, ami a tokon belül van.
A Boss karórákat ma a legdivatosabbak között tartják számon. Különleges, olykor igen összetett számlapjaik, igényes anyagaik, határozott férfias formájuk miatt rendkívül kedveltek, ezt is mutatja, hogy az elmúlt években megháromszorozódtak az eladásaik.

Hugo Boss Allusion női óra
(1502416)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Celebration női óra
(1502479)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Celebration női óra
(1502480)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Celebration női óra
(1502481)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Infinity női óra
(1502518)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Infinity női óra
(1502519)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Infinity női óra
(1502520)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Marina női óra
(1502501)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Premiere női óra
(1502443)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Premiere női óra
(1502448)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Symphony női óra
(1502421)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Twilight női óra
(1502460)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Twilight női óra
(1502461)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Twilight női óra
(1502464)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Victoria női óra
(1502456)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Victoria női óra
(1502458)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!
"Küldeményük rendben megérkezett a mai napon. Ügyintézésük, gyorsaságuk és a termékhez küldött ajándékuk miatt is köszönettel tartozom! "
P. László
"A megrendelt órát a kért időben megkaptam. A szolgáltatásukkal és a kollégáik telefonon nyújtott segítségével nagyon elégedett vagyok. A későbbi vásárlásaim során is az Önök cégét fogom előnyben részesíteni és ismerőseimnek is ajánlani fogom."
Sz. Gyula
"A Fiam ...-án vette át a számára megrendelt 24 részes óra tároló dobozt az Alle Bevásárlóközpontban lévő üzletükben. Nagyon elégedettek vagyunk, gyönyörű, korrekt kidolgozású, pont olyan mint a web oldalukon. Az eladó kedves és készséges volt, értesített mikor a doboz az üzletükbe érkezett. Egész biztos, hogy máskor is rendelek Önöktől és személyesen is meglátogatom üzletüket. További szép napot a lelkes és kedves csapatnak!"
T. Kata





































