Certina Óra
48 db
A gyökerek 1888-ra nyúlnak vissza. Solothurban két úriember, Adolph és Alfred Kurth megalapította órásműhelyét, ezzel megteremtve a Certina cég bölcsőjét. Röpke 12 év leforgása alatt, több nagy versenyt is megnyerve megszerezték a kellő elismerést, a munka és a tervezés pedig tovább folyt két másik családtaggal kiegészülve. Ők voltak Hans és Erwin.
Eljött 1948 és az immáron 400 alkalmazottat foglalkoztató Certina cég terjeszkedni kezdett, megnyitotta első kirendeltségét Németországban. A cég ma ismert logója - piros alapon fehér Certina felirat - 1956-ban került fel az órákra, szimbólumot teremtve. Ezzel párhuzamosan az órák vízállóságát is megreformálták a dupla tömítés alkalmazásával, melynek kapcsán megszületett a "DS" fogalom (Double Security: dupla védelem). 1970-re a cég lépést tartva a technikai fejlődéssel és a megnövekedett igényekkel, napi 2000 Certina karóra modellt gyártott 600 alkalmazott gondos felügyelete mellett.
Számos híres esemény hátterében jelen voltak: 1960-ban a Himalája expedíció mozzanataiban segédkeztek, 1970-ben pedig az Amerikai Haditengerészet tesztelte a DS-koncepció alapján készült Certina órákat. 1977-ben a Volvo 64113 órát rendelt tőlük. 1995-től a cég hosszú ideig szponzorálta a Gyorsasági Motoros Világbajnokságot és olyan versenyzőket támogatott, mint Mike Doohan, Alex Crivillé, Jöel Smets.
Mára a Certina az órásvilág elismert tagja és az európai órakészítés egyik büszke bástyája; méltó és kiemelkedő családtagja az oly sokat emlegetett svájci órásmanufaktúrák körének és a Swatch Groupnak.
CERTINA DS1
CERTINA DS2
CERTINA DS4
CERTINA DS ACTION
CERTINA DS PODIUM

Certina DS 1 Lady női óra
(C006.207.11.051.00)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS 2 Precidrive férfi óra
(C024.447.17.051.22)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS 8 Moonphase férfi óra
(C033.450.36.051.00)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS Action Chronometer férfi óra
(C032.851.11.047.00)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS Action Chronometer férfi óra
(C032.851.22.087.00)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS Action Day-Date Powermatic 80 férfi óra
(C032.430.16.041.00)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS Action Diver Chronograph Automatic férfi óra
(C032.427.11.041.00)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS Action Diver Chronograph Automatic férfi óra
(C032.427.11.051.00)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS Action Diver Chronograph Automatic férfi óra
(C032.427.17.051.00)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS Caimano férfi óra
(C017.410.16.032.00)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS Caimano Powermatic 80 férfi óra
(C035.407.16.037.00)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS Caimano Precidrive férfi óra
(C035.410.11.037.00)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS Caimano Precidrive férfi óra
(C035.410.16.037.01)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS Caimano Precidrive férfi óra
(C035.410.16.057.00)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS Caimano Precidrive női óra
(C035.210.16.037.01)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS Dream Precidrive női óra
(C021.810.36.297.00)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS Eagle Chronograph Automatic férfi óra
(C023.727.17.051.00)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS Eagle GMT férfi óra
(C023.739.17.051.00)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS First Lady Ceramic női óra
(C014.217.17.051.00)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS First Moon Phase Precidrive női óra
(C030.250.11.106.00)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS Furious férfi óra
(C011.410.21.057.00)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS Podium Big Size férfi óra
(C001.647.16.037.01)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS Podium Big Size férfi óra
(C001.647.16.057.00)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS Podium Big Size Precidrive férfi óra
(C001.647.11.057.00)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS Podium Chrono GMT férfi óra
(C034.654.36.057.00)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS Podium Chrono Racing Edition férfi óra
(C034.453.36.057.10)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS Podium Chronograph férfi óra
(C034.417.36.057.00)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS Podium férfi óra
(C001.410.36.037.01)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS Podium férfi óra
(C001.427.36.037.00)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Certina DS Podium férfi óra
(C001.639.11.057.00)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!
"Nagyon szépen köszönöm a segítségeteket, a visszajelzésem abszolút pozitív. Először rendeltem Tőletek és őszintén mondhatom, hogy 100%-ban meg voltam elégedve :) A telefonos elérhetőségen is nagyon kedvesek és segítőkészek voltatok, azt pedig különösen szupernek tartom hogy lehetőség van a weben rendelt termékeknél a kiválasztott üzletbe történő átjuttatásra és ott történő átvételre :)"
P. Zsófi
"Nagyon elégedett vagyok úgy a weblappal, mint az "élő" kiszolgálással. Az Europarkban lévő boltjukban mindkét alkalommal, mindkét kolléganő nagyon kedves és segítőkész volt, de nagyon készséges volt a telefonon felvilágosítást adó kolléganő is, tehát a személyzet szuper!..."
T. Sára
"Nagyon elégedett voltam az üzletekben történő tájékoztatással és kiszolgálással. A megrendelt termék kiszállási ideje nagyon gyors volt."
P. Balázs



































