Police Óra
110 db
A '80-as évek végén és a '90-es évek elején a napszemüvegdivat jelentős hajtóerővel bővült, amikor egy olasz divatcég az amerikai rendőrségi napszemüvegek formája alapján merész és egyedi tervezésű napszemüvegeket kezdett gyártani, belemarva nevét az európai divattörténelembe. Ez volt a Police.
A Police cég extravagáns termékeinek megjelenése és hatásos reklámhadjárata révén számos világsztárt is megnyert magának. George Clooney, David Beckham, Antonio Banderas - ők mind reklámarcai és aktív használói is a Police változatos és színes termékskálájának.
A 21. század első éveiben az órapiacot is célba vették, produktumaikkal pedig hasonló hatást értek el, mint a szemüvegeikkel. Elsődleges céljuk, hogy viselőik szeressék ezeket a termékeket, általuk jól érezzék magukat a bőrükben és mindenki saját, egyedi stílusát alakíthassa ki a gyár széles körű választékából. Egy divatmárka elsősorban az extrém formavilágán túl merész színhasználatával tud hódítani. Természetesen a Police sem szégyenkezhet ezen a téren.
A széles óra- és acélékszer választék csak a legjobb anyagokat, illetve szerkezeteket vonultatja fel, megjelenésben pedig a szélsőséges divatőrültektől az öltönyös üzletemberekig mindenki megtalálja az igényeinek megfelelő modellt.

Police D-Jay férfi óra
(PL14835JS/02)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Armor férfi óra
(PL14474JS/08)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Armor férfi óra
(PL14474JS/20)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Armor II férfi óra
(PL15047JSU/02)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Avondale férfi óra
(PL15523JSTBL/03M)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Banos férfi óra
(PL15652JSUB/02P)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Baychester férfi óra
(PL15533JS/02)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Baychester férfi óra
(PL15533JSB/61)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Belmont férfi óra
(PL15970JS/01)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Belmont férfi óra
(PL15970JSU/61)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Belmont férfi óra
(PL15970JSUBZ/12)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Berkeley férfi óra
(PL15402JS/03MM)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Berkeley férfi óra
(PL15402JS/04)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Berkeley férfi óra
(PL15968JS/39M)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Berkeley férfi óra
(PL15968JSB/39)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Bromo férfi óra
(PL15657JSBU/03P)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Burbank férfi óra
(PL15399JSR/12)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Bushmaster férfi óra
(PL14638XSBZS/12)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Bushmaster férfi óra
(PL14638XSTU/61M)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Collin férfi óra
(pl15404JS/01)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Collin férfi óra
(PL15404JSB/02A)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Compass férfi óra
(PL15048JS/61)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Compass férfi óra
(PL15048JSR/03)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Compass férfi óra
(PL15048JSU/04)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Concept férfi óra
(PL14377JSTU/61M)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Contest férfi óra
(PL14763JS/01A)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Contest férfi óra
(PL14763JS/13)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Contest férfi óra
(PL14763JS/61)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Contest férfi óra
(PL14763JSU/02)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Police Controller férfi óra
(PL15412JSB/04M)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!
"A Fiam ...-án vette át a számára megrendelt 24 részes óra tároló dobozt az Alle Bevásárlóközpontban lévő üzletükben. Nagyon elégedettek vagyunk, gyönyörű, korrekt kidolgozású, pont olyan mint a web oldalukon. Az eladó kedves és készséges volt, értesített mikor a doboz az üzletükbe érkezett. Egész biztos, hogy máskor is rendelek Önöktől és személyesen is meglátogatom üzletüket. További szép napot a lelkes és kedves csapatnak!"
T. Kata
"Mind a kedves kiszolgálással, mind a termékekkel maximálisan elégedett vagyok. Üzletükben már korábban is többször vásároltam, ezért is választottam Önöket a webes rendeléshez is. Biztosan vásárolok még majd Önöknél és ismerőseimnek is ajánlani fogom üzleteiket. Munkájukhoz további sok sikert kívánok! "
H. Gabriella
"Mind a megrendelt termékkel, mind pedig a kiszolgálással maximálisan elégedett vagyok. Gyorsan, pontosan és korrektül intéztek mindent munkatársaik, beleértve az ügyfélszolgálathoz intézett érdeklődésemet, a választott helyre történő szállítást és a helyszínen történő személyes átvételt is. A kapott termék pedig kifogástalan minőségű. Biztosan legközelebb is Önöket fogom választani, illetve ajánlani másoknak."
K. Dóra



































