Bering Óra
121 db
Amikor a kaland egy víziót szül
Amikor 2008-ban a dán kalandvágyó üzletember, René Kaerskoy közvetlenül a jéghideg Északi-sark felett kiugrott ejtőernyőjével egy helikopterből, még nem gondolta, hogy egy teljesen új érzésvilág meghódításának útján fog elindulni. A földgolyó legészakibb pontján, a biztonságos landolás pillanatában szívét a hideg, a táj rideg szépsége és a végtelen jégmező látványa hatotta át.
A sarkvidéken szerzett elragadó élményeinek leírásával Dániába hazatérve üzleti partnereit is meg tudta nyerni. A szenvedélyes beszélgetések során lassan kialakultak egy új óramárka körvonalai: egy óramárkáé, amely végtelenül egyszerű, tiszta és lélegzetelállítóan szép, mint maga az Északi-sark. A Bering óra dizájnjának ötlete megszületett.
Amikor egy név a történelem felidézésére kötelez
1728-ban egy dán tengerész, Vitus Bering nagy kalandra vállalkozott, az Északi-tenger egy ismeretlen iránya felé fordította vitorlását. Útja során átszelte azt a tengerszorost, amely később tettének elismeréseként az ő nevét kapta - a Bering-szorost.
Vitus Bering volt az első európai, aki felfedezte Alaszkát, s itt van a négy időzóna találkozása is, melyről a márka a nevét kapta. Új ösvényeket kitaposni, ismeretlen területre merészkedni - ez az a kapocs, amely a dán Vitus Beringet és a szintén dán Rene Kaerskoy Bering óráját összeköti. Ez a módja annak, hogy egy vízió valósággá váljon.

Bering Classic Charity férfi óra
(14639-CHARITY)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic Charity női óra
(14631-CHARITY)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic női óra
(14533-000)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic női óra
(14533-102)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic női karóra
(11927-004)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic női óra
(10122-001)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic női óra
(10126-000)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic női óra
(10126-001)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic női óra
(10126-066)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic női óra
(10126-307)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic női óra
(10126-334)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic női óra
(11927-366)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic női óra
(12034-010)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic női óra
(12927-000)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic női óra
(14427-004)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Ceramic női óra
(10725-766)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Ceramic női óra
(10725-787)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Ceramic női óra
(10729-703)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Ceramic női óra
(10729-707)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Ceramic női óra
(11429-002)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Ceramic női óra
(11429-102)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Ceramic női óra
(11429-166)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Ceramic női óra
(11429-367)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Ceramic női óra
(11429-751)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Ceramic női óra
(11429-783)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Ceramic női óra
(11435-002)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Ceramic női óra
(11435-166)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Ceramic női óra
(11435-387)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Ceramic női óra
(11435-769)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Ceramic női óra
(11435-787)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!
"Teljes mértékben meg vagyok elégedve az Ügyfélszolgálattal. A felmerülő kérdésekben azonnal segítségemre voltak! Mindenkinek csak ajánlani tudom az Újvilágot!"
Cs. Szilvia
"Teljes mértékben elégedett vagyok a termékkel, a webshoppal és a kiszolgálással is. Sikerült örömet szereznem vele a páromnak. Nagyon gyorsan megérkezett a termék és az e-mail jelzések is remek dolog. Továbbá is maguknál fogok vásárolni:) Köszönök mindent! "
V. István
"Teljes mértékben meg vagyok elégedve a rendelt nyaklánccal, a valóságban is ugyanolyan, mint a képen, ami pozitívum, mert sok helyen tapasztaltam, hogy felraknak olyan képet, ami nem tükrözi a valóságot. Az alkalmazottak segítőkészek és kedvesek voltak, nem kellett ezer évet várni, mire előkotorják a rendelésem."
H. Alexandra



































