Bulova Óra
1 db
Joseph Bulova 1875 -ben 23 évesen nyitotta meg kis ékszerboltját New Yorkban - azóta a Bulova név a régi idők mesteri tudásának és az új idők innovációinak egységét jelképező óramárkává nőtte ki magát.
A Bulova cég 1911-ben kezdett el asztali- és a zsebórákat gyártani, melyek eladási mutatói igen sikeresek voltak. A luxuscikknek számító karórákat akkor még csak a tehetősebb elit réteg tudta megfizetni. Mielőtt szélesebb körben elterjedtek volna, Joseph Bulova eltökélte, hogy ő fogja a legjobb minőségű karórákat kifejleszteni illetve gyártani, és azokat elérhető áron kiskereskedőkön keresztül fogja értékesíteni.
Így vált Bulova az 1920 –as évek közepére az iparág vezetőjévé. Ötlete nyomán, hogy teljes női és férfi kollekciókat alakított ki és vezetett be a karórák világában, megreformálta az óragyártást. A márka nagy hírnévre tett szert a folyamatos újításoknak és az órák nagyfokú pontosságának köszönhetően.
Mérföldkövek:
- 1928: bemutatásra került az első rádiós óra. Két évvel később Bulova egy csillagvizsgálót építtetett a cég Fifth Avenue – n álló new york-i épületére, ahol csillagászok és matematikusok mérték a pontos időt.
- 1960: megjelentek az újonnan kifejlesztett Accutron (hangvillás) órák. Ezzel a technológiával a mechanikus órák pontosságát tudták növelni.
- 1969: a Bulova leszállt a Holdra (Neil Amstrong és Buzz Aldrin a NASA űrprogramjában használta az Accutron időmérő mechanizmust).

Bulova Vintage férfi óra
(97B147)Internetes ár: 53 830 Ft
Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!
"Még egyszer hálásan köszönöm mind az Ön, mind a kollegái segítőkészségét és profizmusát, a honlapjuk abszolút érthetőségét és a gyors ügyintézést. ..bár több cég lenne annyira rugalmas és körültekintő, mint az Önöké. "
R. Viktória
"Néhány sorban értékeljek? Nem tudok. Egy szóban tudom értékelni az Önök munkáját, segítségét, rugalmasságát: SZUPER! Tényleg nagyon köszönök mindent!"
K. Ildikó
"Elégedett voltam a rugalmas és gyors kiszolgálással. Az üzlet munkatársai kedvesek, udvariasak, segítőkészek voltak. Megtapasztalhattam, hogy itt vásárlás összegétől függetlenül fontos a vásárló, jó szívvel tudom mindenkinek ajánlani. További munkájukhoz sok sikert és sok elégedett vásárlót kívánok! "
V. Erzsébet



































