Hugo Boss Ocean Edition férfi óra - Hugo Boss Férfi Órák
50 db
Vajon hogyan kell létrehozni egy világhírű, piacvezető divatmárkát?
Erre ma talán nincs is recept, de 1923-ban még tartós munkaruhák tervezésével és gyártásával el lehetett indulni ezen az úton. Persze a németországi Metzingenben élő Hugo Bossnak valószínűleg eszébe sem jutottak Párizs kifutói, a csillogás világa, amikor kitalálta első ruháit, de azok minőségük miatt széles körben közkedveltek lettek.
1948-ban meghalt a cégalapító, a márka arculata változni kezdett - épp időben. Az irányítást és az ötletgazda szerepet Boss unokái vették át. Működésüknek köszönhetően a hatvanas évek elejére a Boss márkának Németországban szinte egyedülálló módon divatos, sőt, merész ruhakollekciói lettek. Ezt az előnyt kihasználva a Boss pár év alatt világhírű, nemzetközi márka lett, termékeivel nem követte, hanem meghatározta a divat irányát.
Már a kilencvenes éveke elejétől került órakollekció is a kínálatba és bár sikerült bevezetni a Boss-t, mint óramárkát, de az eladások megrekedtek évi százezer darabanál. 2004-ben kapóra jött, hogy a világszerte ismert, minőségi Movado órákat gyártó MGI Luxury Group átvette a Boss karóragyártási licencet a Tempustól. Az új know-how a Boss a karórák tiszta, átlátható pozicionálása, az időmérők kivételes minősége nem kis részben köszönhető a tapasztalt, régi szereplő belépésének.
Az új trend első jeleként megjelent a Boss Black-széria, klasszikus, tiszta megjelenéssel. Rá egy évre érkezett a Boss Orange-sorozat, erős márkajegyekkel. A soron következő Boss Green a sportos kollekció, ajánlott például golfozáshoz. A 2009 óta létező negyedik széria, amit egyszerűen Hugo-nak neveznek, a legdivatosabb valamennyi közül. Legfrissebb újdonságként a márka bevezette a Boss Selection High-End karórákat. Ezek a kínálat csúcsmodelljei, korlátozott példányszámban készülnek, fekete számlappal, négy óránál kialakított dátummal, minőségi mechanikus szerkezettel, zafírüveges hátlappal, hogy látható legyen mindaz az igényesség, ami a tokon belül van.
A Boss karórákat ma a legdivatosabbak között tartják számon. Különleges, olykor igen összetett számlapjaik, igényes anyagaik, határozott férfias formájuk miatt rendkívül kedveltek, ezt is mutatja, hogy az elmúlt években megháromszorozódtak az eladásaik.

Hugo Boss Ocean Edition férfi óra
(1513697)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Ocean Edition férfi óra
(1513699)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Ocean Edition férfi óra
(1513701)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Ocean Edition férfi óra
(1513702)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Ocean Edition férfi óra
(1513704)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Ocean Edition férfi óra
(1513742)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Pilot Edition férfi óra
(1513327)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Pioneer férfi óra
(1513708)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Pioneer férfi óra
(1513711)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Pioneer férfi óra
(1513712)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Spirit férfi óra
(1513690)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Spirit férfi óra
(1513692)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Spirit férfi óra
(1513766)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Talent férfi óra
(1513598)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss The James férfi óra
(1513532)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Tradition férfi óra
(1513537)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Vela férfi óra
(1513775)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Vela férfi óra
(1513776)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Velocity férfi óra
(1513716)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Hugo Boss Velocity férfi óra
(1513718)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!
"Teljes mértékben meg vagyok elégedve az Ügyfélszolgálattal. A felmerülő kérdésekben azonnal segítségemre voltak! Mindenkinek csak ajánlani tudom az Újvilágot!"
Cs. Szilvia
"Teljes mértékben meg vagyok elégedve a rendelt nyaklánccal, a valóságban is ugyanolyan, mint a képen, ami pozitívum, mert sok helyen tapasztaltam, hogy felraknak olyan képet, ami nem tükrözi a valóságot. Az alkalmazottak segítőkészek és kedvesek voltak, nem kellett ezer évet várni, mire előkotorják a rendelésem."
H. Alexandra
"Mind a megrendelt termékkel, mind pedig a kiszolgálással maximálisan elégedett vagyok. Gyorsan, pontosan és korrektül intéztek mindent munkatársaik, beleértve az ügyfélszolgálathoz intézett érdeklődésemet, a választott helyre történő szállítást és a helyszínen történő személyes átvételt is. A kapott termék pedig kifogástalan minőségű. Biztosan legközelebb is Önöket fogom választani, illetve ajánlani másoknak."
K. Dóra



































