Junghans Meister Pilot férfi óra - Junghans Óra
123 db
A német óragyártás kiemelkedő márkája a Junghans, melynek története 1861-ben, a Fekete-erdőben kezdődött.
A Junghans név a minőség, a megbízhatóság, a szenvedély és a pontosság szinonimájává vált, - miközben hű maradt filozófiájához: "egyesíteni az előremutató elképzeléseket a pontosságra törekvéssel".
A Junghans céget 1861-ben Erhard Junghans, és sógora Zeller Tobler alapította, a németországi Schrambergben, amely mind a mai napig a vállalat központja. Az első 5 évben a vállalat nagyrészt alkatrészek gyártásával foglalkozott, első óráikat 1866-ban készítették. A cég védjegye, a 8 ágú csillag csupán 1890-ben került bejegyzésre, ezzel új korszakot indítva a cég életében - új termelési folyamatok, új szabadalmak kidolgozása és bevezetése.
Az 1900-as évek elejére a Junghans gyár 3000 alkalmazottat foglalkoztatott és 3.000.000 órát értékesített évente, ezáltal abban az időben a legnagyobb óragyár volt a világon. Az 1930-as években a mechanikus óraszerkezetek bírtak különleges jelentőséggel, ez idő alatt születtek meg a cég - feltehetően legszebb órái – a legendás Meister kollekció első modelljei. Az 1950-es években is voltak különleges történések a cég életében: ebben az időszakban a Junghans elérte, hogy ő legyen Németország legnagyobb kronométer gyártója.
Az előremutató technológiák mellett az előremutató formavilágra is nagy hangsúlyt fektetnek a Junghans tervezői. 1956 óta ez fokozottan megfigyelhető, a Max Bill tervei alapján készített modelleken. A Junghans nevéhez és az 1990-es évhez fűződik a világ első rádióvezérlésű karórája, a Mega 1. A korábbi években is történtek még izgalmas dolgok a cég életében: 1970-ben bemutatják az első német kvarcórát - "Astro-Quartz". További mérföldkövek a trendteremtő 1990-es évet követően: 1993-ban bemutatják az első rádió-vezérlésű napenergiát hasznosító karórát, amely nem utolsósorban high-tech anyagok felhasználásával - mint a kerámia - készült. 2004-ben jelent meg az első multi frekvenciás rádiójelvezérelt óra.
A Junghans 2011-ben ünnepelte 150 éves sikertörténetét. Erre az alkalomra három új limitált modellel, és a történelmi sorozatok - mint a Meister Chronometer – újraértelmezésével jelentkezett.
A müncheni olimpia 40. évfordulójára, azaz 2012-re két újítást is piacra dobtak; az egyik a Multicounter, mely lehetősév tette az evezősversenyek összes csónakjának egyedi mérését, illetve a Junghansnak volt köszönhető a századmásodperc pontossággal elkészített színes célfotó is.
A Junghans vállalat célja, hogy az elmúlt 150 év sikereit tovább növeljék a jövőben is.

Junghans Meister Pilot férfi óra
(027/3794.00)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Junghans Meister Telemeter férfi óra
(027/3380.44)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Junghans Performance Force Mega Solar férfi óra
(018/1132.44)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Junghans Performance Force Mega Solar férfi óra
(018/1938.44)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Junghans Performance Milano Mega Solar férfi óra
(056/4222.44)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Junghans Automatic Form A férfi óra
(027/4832.00)Ingyenes szállítás
Rendelésre

Junghans Automatic Form A férfi óra
(027/4833.44)Ingyenes szállítás
Rendelésre

Junghans Automatic Form A férfi óra
(027/4836.44)Ingyenes szállítás
Rendelésre

Junghans Form C Quartz férfi óra
(041/4775.00)Ingyenes szállítás
Rendelésre

Junghans Max Bill Automatic férfi óra
(027/4700.04)Ingyenes szállítás
Rendelésre

Junghans Meister Agenda férfi óra
(027/4364.00)Ingyenes szállítás
Rendelésre

Junghans Meister Agenda férfi óra
(027/4567.00)Ingyenes szállítás
Rendelésre

Junghans Meister Agenda férfi óra
(027/7366.00)Ingyenes szállítás
Rendelésre

Junghans Meister Chronometer férfi óra
(027/4130.00)Ingyenes szállítás
Rendelésre

Junghans Meister Chronometer férfi óra
(027/7333.00)Ingyenes szállítás
Rendelésre

Junghans Meister Chronoscope férfi óra
(027/4120.00)Ingyenes szállítás
Rendelésre

Junghans Meister Chronoscope férfi óra
(027/4121.45)Ingyenes szállítás
Rendelésre

Junghans Meister Chronoscope férfi óra
(027/4324.44)Ingyenes szállítás
Rendelésre

Junghans Meister Chronoscope férfi óra
(027/4528.44)Ingyenes szállítás
Rendelésre

Junghans Meister Chronoscope férfi óra
(027/7323.00)Ingyenes szállítás
Rendelésre

Junghans Meister Classic férfi óra
(027/4310.00)Ingyenes szállítás
Rendelésre

Junghans Meister Classic férfi óra
(027/7513.00)Ingyenes szállítás
Rendelésre

Junghans Meister Driver Automatic Day Date férfi óra
(027/4720.00)Ingyenes szállítás
Rendelésre

Junghans Meister Driver Automatic Day Date férfi óra
(027/4720.01)Ingyenes szállítás
Rendelésre
"Különösen a vevőszolgálat kedvességét és rugalmasságát emelném ki: a rendelés feladása után meggondoltam magam és kiszállítás helyett átvevő pontra kértem az órát. Kérésemet nagyon udvariasan és korrekt módon oldották meg, köszönet érte!"
S. György
"Elégedett voltam a rugalmas és gyors kiszolgálással. Az üzlet munkatársai kedvesek, udvariasak, segítőkészek voltak. Megtapasztalhattam, hogy itt vásárlás összegétől függetlenül fontos a vásárló, jó szívvel tudom mindenkinek ajánlani. További munkájukhoz sok sikert és sok elégedett vásárlót kívánok! "
V. Erzsébet
"Nagyon elégedett voltam az üzletekben történő tájékoztatással és kiszolgálással. A megrendelt termék kiszállási ideje nagyon gyors volt."
P. Balázs









































