Bering Ceramic női óra - Bering Óra
121 db
Amikor a kaland egy víziót szül
Amikor 2008-ban a dán kalandvágyó üzletember, René Kaerskoy közvetlenül a jéghideg Északi-sark felett kiugrott ejtőernyőjével egy helikopterből, még nem gondolta, hogy egy teljesen új érzésvilág meghódításának útján fog elindulni. A földgolyó legészakibb pontján, a biztonságos landolás pillanatában szívét a hideg, a táj rideg szépsége és a végtelen jégmező látványa hatotta át.
A sarkvidéken szerzett elragadó élményeinek leírásával Dániába hazatérve üzleti partnereit is meg tudta nyerni. A szenvedélyes beszélgetések során lassan kialakultak egy új óramárka körvonalai: egy óramárkáé, amely végtelenül egyszerű, tiszta és lélegzetelállítóan szép, mint maga az Északi-sark. A Bering óra dizájnjának ötlete megszületett.
Amikor egy név a történelem felidézésére kötelez
1728-ban egy dán tengerész, Vitus Bering nagy kalandra vállalkozott, az Északi-tenger egy ismeretlen iránya felé fordította vitorlását. Útja során átszelte azt a tengerszorost, amely később tettének elismeréseként az ő nevét kapta - a Bering-szorost.
Vitus Bering volt az első európai, aki felfedezte Alaszkát, s itt van a négy időzóna találkozása is, melyről a márka a nevét kapta. Új ösvényeket kitaposni, ismeretlen területre merészkedni - ez az a kapocs, amely a dán Vitus Beringet és a szintén dán Rene Kaerskoy Bering óráját összeköti. Ez a módja annak, hogy egy vízió valósággá váljon.

Bering Ceramic női óra
(30434-746)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Ceramic női óra
(32426-703)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Ceramic női óra
(32430-761)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Ceramic női óra
(35036-166)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic Automatic férfi óra
(16243-077)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic Automatic férfi óra
(16243-462)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic Automatic férfi óra
(16243-564)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic Charity női óra
(13338-Charity3)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic férfi óra
(10540-567)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic férfi óra
(10542-567)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic férfi óra
(11139-564)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic férfi óra
(11429-389)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic férfi óra
(11938-003)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic férfi óra
(12138-007)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic férfi óra
(12138-008)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic férfi óra
(13738-404)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic férfi óra
(14539-308)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic férfi óra
(16540-308)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic férfi óra
(16641-004)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic női óra
(10122-265)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic női óra
(10126-303)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic női óra
(10126-363)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic női óra
(10126-367)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic női óra
(10126-369)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic női óra
(10426-066)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic női óra
(10426-307-S)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic női óra
(10426-367)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic női óra
(10817-004)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!

Bering Classic női óra
(10817-334)Ingyenes szállítás
Készleten van, szállítható!
"Mind a megrendelt termékkel, mind pedig a kiszolgálással maximálisan elégedett vagyok. Gyorsan, pontosan és korrektül intéztek mindent munkatársaik, beleértve az ügyfélszolgálathoz intézett érdeklődésemet, a választott helyre történő szállítást és a helyszínen történő személyes átvételt is. A kapott termék pedig kifogástalan minőségű. Biztosan legközelebb is Önöket fogom választani, illetve ajánlani másoknak."
K. Dóra
"Nagyon szépen köszönöm, tetszik a megrendelt charm. Az eladók hihetetlen kedvesek és segítőkészek, már többször jártam az üzletben, és rendkívül magas színvonalú a kiszolgálás! (: Köszönöm szépen!"
H. Dorottya
"Nagyon meg vagyok elégedve a termékekkel, nagy vágyam teljesült velük, es a pontos es gyors kiszállítással is. Amit visszaküldtem, mert sajnos nem lett jo a hossza a karkotonek, visszautaltak az arat időben. Az ajándék parfüm illata isteni, nagyon jo! Köszönöm szepen!!!!"
F. Zsuzsa




































