Dobogón az Újvilág Ékszer Óra!
2013. november 18.
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy cégünk 2. helyezést ért el a személyes ügyfélkiszolgálás kategóriában a kis-és középvállalatok között a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban nevű országos versenyben.
A 2009-ben alapított „Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban Díj„ az ügyfélvéleményekre, a korszerű és az elvárható ügyfélkiszolgálási szabványokra alapozva objektíven méri a részt vevő cégeket.
Megmutatja, mennyire elégedettek az ügyfelek, és lehetőséget ad a részt vevő vállalatoknak, vállalkozásoknak a kiszolgálási színvonal összehasonlítására. A díj odaítéléséhez számos kritériumnak kellett megfelelniük a pályázóknak. Az eredményeket 60 százalékban a saját ügyfelek elégedettsége határozta meg, 40 százalékban pedig az általános sztenderdek voltak a mérvadóak. A felméréseket és a sorrend megállapítását egy független, az ügyfélélmények mérésére szakosodott cég, a ClientFirst Consulting Kft. végezte.
Az Újvilág Ékszer Óra először indult ezen a versenyen, és nagy örömünkre sikerült a dobogó 2. fokára állni! Büszkék vagyunk rá, hogy vásárlóink elégedettek a kiszolgálásunk minőségével, és köszönjük munkatársainknak is, akik nélkül ezt a nagyszerű eredményt nem sikerült volna elérni!
Vissza a listaoldalra
"Nagyon elégedett vagyok úgy a weblappal, mint az "élő" kiszolgálással. Az Europarkban lévő boltjukban mindkét alkalommal, mindkét kolléganő nagyon kedves és segítőkész volt, de nagyon készséges volt a telefonon felvilágosítást adó kolléganő is, tehát a személyzet szuper!..."
T. Sára
"Rendkívül gyors, készséges, magas színvonalú kiszolgálásban volt részem. Köszönöm!"
Sz. Katalin
"Már nem először vásárolunk Önöknél. Számunkra fontos a megbízhatóság és a termék minősége is. Még sosem csalódtunk Önökben, reméljük még többször lesz alkalmunk választani a kínálatukból. További sikeres munkát kívánunk!"
H. Kornélia



































